Dr. Zsuga Miklósné Dr. Laczkó Mária

  Dr. Zsuga Miklósné Dr. Laczkó Mária 1973-ban kezdte középiskolai tanári pályáját a Debreceni Szakképzési Centrum Vegyipari Szakgimnáziuma elődintézményében. Tanári, és munkaközösség vezetői munkáját szakmai felkészültség és elhivatottság jellemezte. A Debreceni Egyetem Kémia Szakmódszertani csoportjának szaktanácsadója, majd a tantárgy oktatója volt öt éven keresztül. Rendkívül eredményes az a törekvése, hogy tanítványaiban kialakítsa a tantárgy iránti érdeklődést, szeretetet. Diákjai, akik ma a vegyipar és a gyógyszeripar meghatározó kutatói, dolgozói, szigorú ám rendkívül igazságos pedagógusként emlékeznek rá.
   Hosszú éveken keresztül vezetőtanárként segítette a kémiatanár szakos hallgatókat. Gondozta a pályakezdő pedagógusok útkeresését, tanácsaival, példamutatásával segítve őket a szakma elsajátításában. Nagy empátiával fordult tanárjelöltjei felé, és mindig őszinte véleményt mondott. Fiatal kollégáit motiválta, szakmai pályájukon segítette őket.
   Mindig fontosnak tartotta a tehetséggondozást, ennek szellemében úgy készítette fel diákjait a különböző országos versenyekre, hogy kiemelkedő eredmények születhessenek. Tanítványai az Irinyi Országos Középiskolai Kémiaversenyeken, Curie valamint OKTV, OSZTV versenyeken, az élmezőnyben végeztek.
   Kiemelkedő publikációs tevékenységet folytat. Folyamatosan és rendszeresen publikál a Módszerek és Eljárások és a Kémia tanítása című folyóiratban. Rendszeres résztvevője hazai és nemzetközi kémiai oktatással kapcsolatos konferenciáknak. Szerkesztője a kémia munkafüzetek sorozatnak.
   Szakmai munkásságát 2007-ben a Magyar Kémiaoktatásáért díjjal ismerték el.
   A szakma fontosságába vetett hite mindig töretlen maradt, a kémiaoktatás színvonalának fejlesztése egész pályáját jellemzi, innovatív szelleme és munkabírása példaértékű. Személye, neve már régen összeforrt a kémiatanítással Debrecen városában.
   Dr. Zsuga Miklósné Dr. Laczkó Mária sokoldalú, kiemelkedő munkája, emberi tulajdonságai, értékei alapján méltó a Rátz Tanár Úr Életműdíj elnyerésére.