Dr. Mezei István †

  Dr. Mezei István 1969-től 2017-ig az ELTE TTK Analízis tanszékén dolgozott tanársegédként, majd adjunktusként. Egyetemi állása mellett 1987-től 2017-ig az Óbudai Árpád Gimnázium óraadó tanára volt.
   Munkáját mindig a pontosság, precizitás, a diákok és kollégák tisztelete, szeretete jellemezte. Táblahasználatának egyedisége, tanóráinak jó hangulata és kiemelten jó hírneve miatt órái mindig vonzották a diákokat. Mindig a diákok képességeihez igazította magyarázatainak mélységét, minden diákkal szemben teljesíthető, korrekt és egyben motiváló elvárásokat fogalmazott meg.
   Aktívan kivette részét a tanórákon túlmutató tevékenységekből is. 1984-től 1995-ig az Arany Dániel Matematikaverseny Kezdő Bizottságának tagja volt. Bármikor lehetett rá számítani versenyek, kirándulások kísérő tanáraként, ahol nyugalmával, kitartásával, jó kapcsolatteremtő képességével kivívta a kollégák és a tanulók szeretetét.
   Rendszeresen foglalkozott a speciális fi gyelmet igénylő, így a kiemelkedően tehetséges tanulókkal is. Ennek is köszönhető, hogy a matematikai OKTV-n egyik tanítványa első helyezést ért el. Sok diákja jutott be a nemzetközi diákolimpia, az OKTV és a különböző országos versenyek döntőibe. Ugyanakkor senkit nem hagyott az "út szélén", mindig törekedett arra, hogy a nehezebben haladókat egyéni módszerekkel zárkóztassa fel a közösséghez.
   Közvetlensége, természetes viselkedése, örökké mosolygós szeme, üde színfolt volt a gimnáziumi mindennapok során. Hatalmas tárgyi tudása emberséggel, szerénységgel, életszeretettel és empátiával párosulva életre szóló tudást adott tanítványainak.
   Szakmai felkészültségében, emberi kvalitásaiban kiváló tanár, akinek magával ragadó, egyedi, humoros előadásmódja még a nehezebb órákat is élvezetessé tette.
   Szakmai és emberi tulajdonságai alapján Dr. Mezei István méltó a Rátz Tanár Úr Életműdíjra.