Egyed László

  Egyed László 1987-ben végzett a szegedi József Attila Tudományegyetem matematika-fi zika tanári szakán. 1988 augusztusától a bajai III. Béla Gimnázium matematika és fizika szakos tanára, 1994-től a matematikai munkaközösség vezetője.
  Munkáját az elhivatottság, a diákok tisztelete és szeretete, valamint kivételes szakmai igényesség jellemzi. Tanítását sodró lendülettel, színes előadással fűszerezve végzi. Tanári egyéniségével nemcsak magával ragadja a hallgatóságot, hanem a különleges munkakapcsolatot tanítványaival tartósan fenn is tartja.
  Tanórai munkája mellett rendszeresen tart szakköri foglalkozásokat tehetséges diákok számára. Minden évben nagyon sok tanulója vesz részt matematikai versenyeken, ahol kimagasló eredményeket érnek el.
  Közreműködője különböző matematikai versenyek szervezésének és lebonyolításának (Bátaszéki, Kalmár László és Zrínyi Ilona Matematikaversenyek). Több éven keresztül a Zrínyi Ilona Matematikaverseny egyik feladatsorának készítője. Az utóbbi években a "Matematikai tréning" táborokban és a Nagy Károly Matematikai Diáktalálkozón tart foglalkozásokat, ami a Szám-Vetés és a Talentumok című kiadványokban megjelent.
  Aktív szerepet vállal előadóként az "Általános- és Középiskolai Matematikai Tehetséggondozás" című továbbképzésen, a "Rátz László Vándorgyűlésen" és a "Szabadkai Nyári Akadémián" is. A tanártovábbképzésekre készült előadásait módszertani kiadványokba szerkesztve juttatja el kollégáinak. A Bolyai János Matematikai Társulat Oktatási Szakosztályának tagja.
  Eddigi munkáját több kitüntetéssel ismerték el, 2010-ben Beke Manó Emlékdíjat, 2012-ben Ericsson-díjat, 2013-ban Bonis Bona - "A nemzet tehetségeiért" díjat kapott.
  Kivételes emberi és szakmai kvalitásának, elhivatottságának, tehetséggondozó tevékenységének méltó elismerése a Rátz Tanár Úr Életműdíj.