Zámborszky Ferenc

Zámborszky Ferenc 1977-től nyugdíjazásáig a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban tanított, ahol a fizika tagozat egyik legmeghatározóbb tanáregyéniségének számított.

Pályája kezdetétől fogva a fizika tantárgy tehetséggondozásában kiemelkedő teljesítményt nyújt a mai napig. Tehetséges diákjainak egész sora tanulta meg tőle a fizika szépségeit, a feladatok megoldásának trükkjeit, ötleteit, a kísérletek és mérések elvégzésének következetes és pontos módszerét. Az iskola fizika szertárát évtizedekig gondozta. Kísérleti eszközök sorát fejlesztette ki, és készítette el.

A tanórákon kívül gyakran vállal bemutató órákat szaktanári továbbképzéseken, ismereteit, tudását, tapasztalatát kollégáival rendszeresen megosztja, segítséget nyújt más iskolák tanárainak is. A hat évfolyamos gimnáziumi képzés tantervét kidolgozó munkacsoportot vezette.

Önzetlenül, hihetetlen odaadással és lelkesedéssel végzi iskolateremtő, tehetséggondozó munkáját. Valódi tanáregyéniség. A regionális olimpiai szakkör vezetője. Tanítványai rendszeresen kiemelkedő eredményeket érnek el az Országos Középiskolai Versenyeken. A Nemzetközi Fizika Diákolimpián 7 olimpiai érmet, a Közép-Európai Fizika Diákolimpián két helyezést értek el diákjai.

Az iskolapad után is segíti tanítványainak tovább haladását a felsőoktatásban és a kutatásban. Tanítványai között sikeres mérnökök, fizikusok egész sora található. Valódi iskolateremtő egyéniség, hatása generációkon átívelő, túlmutat a tantárgyon, kihat tehetséggondozó tevékenységére.

Eddigi munkáját több kitüntetéssel ismerték el, többek között 2013 - ban Bonis Bona díjat 2014-ben Ericsson - díjat, az olimpikonok felkészítéséért Miniszteri Oklevelet kapott.

Zámborszky Ferenc eredményekben gazdag munkája, elhivatottsága alapján szakmai munkájának méltó elismerése a Rátz Tanár Úr Életműdíj.